Segíteni másokon a masszázson keresztül
Segíts te is, mert segíteni jó! A kezdet gyerekkoromig nyúlik vissza. Nagy szeretetben éltünk, de sokat kellett nélkülöznünk, ezért megesett, hogy a cipősdoboz kampánynak köszönhetően került a karácsonyfa alá ajándék. Nem szégyellem, hiszen minden másunk megvolt: összetartás, szeretet, rengeteget foglalkoztak velünk a szüleim, hogy jó emberek legyünk és helyén legyen a szívünk!
Segítséget elfogadni soha nem szégyen! Emlékszem az első cipősdoboz ajándékaimra, annyira boldog voltam. Volt benne barbi, rengeteg édesség és pár kedves sor. Már akkor felfigyeltem az adakozás fontosságára így már idejekorán elhatározásra jutottam, hogy ha nagy leszek, segíteni fogom azokat akiknek kevesebb van..ezért már fiatal koromban is sokat önkénteskedtem családi- és gyereknapokon.
Majd felnőttem, vállalkozó lettem, így lehetőségem volt tömegeket megmozdítani, összefogni a jó ügyért. Hiszen ha megtehetjük egyszerűen muszáj segítenünk. Évek alatt tudatosan hatalmas kapcsolati hálózatot tudtam kialakítani a masszázs vállalkozásomnak köszönhetően.
Ezért társdalami kötelességemnek érzem, hogy éljek ezzel a nem mindennapi lehetőséggel és ezt rászoruló emberek előnyére fordítsam. Éveken át próbáltam besegíteni mindenféle kampányokba, egyesületeknek, de soha nem lehettem ott az öröm pillanatában, ezért elkezdtem önállóan szervezkedni…
Így jött az ötlet, felbátorodtam 2019-ben először megcsináltam az első önálló gyűjtésemet.
Csoda történt.
Ici-picinek indult, de hatalmassá nőtte ki magát, ez adta meg a kellő löketet ahhoz, hogy komolyabban vegyem magam és a mindennapjaim részévé váljon mások megsegítése.

Felhívás! Nehéz ma olyan egészségügyi dolgozót találni, aki ne vett volna részt a covid járvány közdelmeiben valamilyen formában. Ez az ajándék masszázs felhívás most nekik szól! Még aktív a kampány, jelentkezz te is!

Vállalkozóként úgy gondolom, hogy példát kell mutatni és a kapcsolati forrásainkat felhasználva segíteni kell ott, ahol csak lehet 1 gyógypedagógiai intézményt sikerült megajándékozni a Játéksport.hu felajánlásából! Nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola, Speciális Szakiskola kapott egy csocsóasztalt. A Csocsóasztal története itt olvasható el!

Segíteni jó és hasznos dolog főleg amikor isbe vannak zárva az intézetek a járvány miatt, így jött, hogy a Játéksport .hu felajánlott egy léghoki asztalt egy gyógypedagógiai intézménynek, szerették volna, hogy a legjobb helyre kerüljön a méretes ajándék. A léghokiasztal története itt olvasható!

Útjára indítok egy karácsonyi kampányt, amelynek célja, hogy idén karácsonykor szeretteidnek és ismerőseidnek ajándékozz szépítő ajándékutalványt, ezzel is támogatva kedvenc rehabilitáló-szépítő szakembered vállalkozását! Csatlakozz te is a kampányhoz, támogasd Te is a szépészeti kisvállalkozásokat a járvány második hullámában!


Az utolsó 30 mikuláscsomagot, kiskonyhát és óriás szatyornyi ajándékot nem kórház, hanem a Budaörsi Családsegítő kapta, ahol HHH gyermekek karácsonyát ragyoghattuk be közvetett módon. A Géndiagnosztikai központnak kellett leszállítanunk a csomagokat és onnan kerültek át az egyesülethez.
A képen egy ikeás babakonyha és újdonsült boldog tulajdonosa látható.

Segítettünk. A karácsonyi gyűjtés kertein belül ismét visszatértünk a Pető Oviba, hiszen ajándékból sosem elég karácsonytájt. Személyesen osztottuk ki a kicsiknek az ajándékokat. Volt hatalmas meglepetés, rengeteg öröm, boldogság és még több csodaszép karácsonyi ajándék dal.

Felajánlottunk egy gyönyörű bölcsőt a 15. kerületi anyaotthonnak.
Nagyon örültek neki.
“A Pető Intézet Konduktív Gyakorló Általános Iskolájában központi idegrendszeri, elsősorban mozgássérült gyerekek vannak, kb. 100-an. A tanulók fele napi bejáró, a többiek hetes bentlakók. Nagy örömükre fog szolgálni, ha a szabadidős tevékenységeikben a játésport.hu által felajánlott csocsóasztalon is játszhatnak!”
Megkapták, de sajnos képet nem kaptunk róla.

Segíteni jó. Az ORFI Gyermek Reumatológiai Osztályát megleptük a Mikulással,
aki hozott mikuláscsomagt és persze sok szép ajándékot a kórházban fekvő gyerekeknek.
Igazi csoda nap volt! ORFI mikulás

80 csomag, 80 mosoly, 80 kisgyermek várta a Mikulást december 6-án.
Ezért a Nikulás és csapata már jóval korábban arra járt, így segíthettünk a mikulásnak. Egy ikeás gyermekkonyhát is kapott aznap az ovi. Jelen nem lehettünk, de a képek kárpótolnak minket.
Segíteni mindig nagyon fontos, de legfőképp ha egy pici lány lesz beteg. Egy 2 éves lukémiás kislánynak szerveztem gyűjtéseket, illetve a felajánlóknak segítettem a vásárok, licitek lebonyolítását, az események szervezését, facebook oldal és grafikai anyagok menedzselése, kampányolása. (Azóta már túl van a kemoterápián, szépen gyógyul!) Kövesd te is nyomon Hanna gyógyulását!


Segíteni jó! Önkénteskedtem masszőrként az Üdvhadsereg Rákoscsabai gyülekezet szépségnapján, fantasztikus élmény volt, a cél a visszailleszkedés segítése volt, hajléktalanná vált embereknek, továbbá akik nem tehetik meg, hogy eljárjanak szépítő kezelésekre azoknak is megadathasson 1-1 luxus kezelés egy kis #metime nap volt.
Rég éreztem ekkora szeretetet és hálát. Adni jó.

Előre gondolkodunk, hiszen ősszel szüksége lesz a telepnek mindenféle textíliákra, ezért a szalonban lecseréltem a teljes textil készletet, takarókat, törölközőket majd ipari mennyiségben több zsák tápszert is vittünk.


Segíts te is, követendő példa!
Enni – Adok ételdobozokat helyeztek ki, Magyarország szerte. Azóta rendszeresen főzök hétvégente a 12. kerületi ételdobozba (Fürj utca) illetve nagyobb ünnepekkor dupla adag ételt készítek és viszünk belőle rászorulóknak, akik innen jutnak csak főtt ételhez. Vagy rendelést adok le valamelyik boltnak, amit kiszállítanak a 22.kerületi központi részlegükre minden szerdán. Ebből főznek a rászorulóknak.

Hatalmas összefogás volt, mindenféle hasznos ajándékok, édességek, zokni, sapka, írószerek, játékokat gyűjtöttünk olyan szegény sorsú gyerekekne,k akikhez nem jut el a Jézuska.
(Magam is innen indultam!) Akkor összesen 17 doboz jött össze, hatalmas boldogság volt. 🙂
Bízom benne, hogy együtt ha összefogunk, akkor sok kisgyereknek tudunk még segíteni a jövőben!