Hogyan lehetne némi szupererőre szert tenni? Járj masszázsra!

A testünk értünk van, értünk dolgozik a nap 24 órájában. Van úgy azonban, hogy elfárad és nem tud küzdeni már. Ekkor érezzük azt, hogy fáj, sajog, diszkomfort érzetek, érzelmi és fizikai kimerültség jelentkezik. Semmi nem működik már, egyszer csak, csőstül jön a baj, ahogy mondani szokták.

Miért van ez?

Mert amennyire értünk dolgozik a szervezetünk és minden egyes porcikánk, van az a pont ahol egyszerűen nem tud már öngyógyítani, nem tud már tehermentesíteni. Ezt úgy szoktam megfogalmazni a vendégeknek, hogy egy ideig szolgál minket, majd néha bosszúálló lesz és revansot vesz.

Szupererő, de hogy is képzeljük el ezt a gyakorlatban?

Nem törődsz velem? Akkor nesze, wuhahaha…. ? Na jó, nem így, és nem direkt. De van az a pillanat amikor konkértan érzed, hogy valami nem oké, nem úgy működik, nem jó, ebbe beletartozik a hát és derékfájás, nehézkes mozgás, de ugyanide sorolandó az álmatlanság, kialvatlanság is. Idegesek, stresszesek vagyunk, megfeszülnek folyamatosan az izmainak, nincs kedvünk edzeni mert minden olyan nehéz,és ehhez a stresszhez jön még idővel a rossz táplálkozás is.

Tudtad pl.: hogy stressz hatására energiát vagyis zsírt és cukrot kíván a szervezet? Ha jobban belegondolsz mikor kívántál meg idegesen egy szárzellert? ? Ugye. Sok cukrot és zsírt és ha nem falod be, mert te erős vagy és kitartassz attól még stresszhormont termelsz ami megint csak az elhízáshoz visz. Így nem is olyan nehéz elhízni és még a hátunk is fáj, nem pihentető az alvás…na jó most már ez így nagyon nem oké. Túl sok! Eleged van, nyűgös vagy és nem is tudod hol kéne kezdeni, hogy minden ismét a helyére kerüljön.

Szupererő masszázs

De tényleg hol?

Ugye testünk 0-24 dolgozik, de ha te nem figyeled a jeleket vagy épp nem foglalkozol az első becsípődéssel vagy épp az első nyilaló derékfájással akkor az bizony állandósulni fog és elindul a leépülés. Hiszen mi mást akarhatna a testünk, mint hogy jól legyen, és ehhez próbál neked utat mutatni. Ha fáj, az mindig egy vészjelzés. Ne kerüld ki, ne hagyd figyelmen kívül! Törődj magaddal, törődj a tested jelzéseivel!

Hozok egy drasztikus példát, hogy te is értsd. Tényleg drasztikus, de nincs különbség a lefutás és az eredmény tekintetében. Na most gondolj bele, eltörik a lábad, kilóg a sípcsont egy darabkája, de te köszönöd szépen eddig is fájt, majd elmúlik hiszen a fejfájás is elmúlik magától és a hátfájás is megszűnik, akárcsak a reflux.

Gondolj csak bele, ott egy törés és egy seb. Elfertőződik, nem tudsz járni hónapokon keresztül plusz ki tudja miféle üszkösödés alakul ki majd mire rászánod magad, de lehet már késő. Nem lehet mit tenni. Ha szerencséd van legalább 3 hónap gyógytorna és gyógymasszázs és vagy működni fog később, vagy nem. De ami a lényeg, magától nem tud rekreálódni egy adott terület. Nem mondom, hogy lehetetlen, egy derékfájás esetében, de minden esetben kellessz hozzá!

Választhatod a öngyógyítás művészetét vagy akár a teljes értékű növényi táplálkozást karöltve a heti 4x-i sporttal és talán egy szép napon 1 évvel később ha jól csinálod, kitartó vagy és kellően elhivatott a világ összes idejéből és pénzéből megszűnnek a panaszok.

De ami egyszer görcsös lett az magától nem tűnik el. Ezért mindenképp kelleni fog egy masszőr. Juhéé, ez azért elég jól hangzik nem? Tipp :Néhány stresszoldó technika

Nem, mert ennyi időnk nincs és azonnali eredményeket is akarunk! Tűnjön el azonnal a fájdalom!

Nos akkor, keresel egy megfelelő masszőr szakembert idejekorán, aki segít átlendülni ezen a nehéz időszakon és ha nem egy összetett problémáról van szó, akkor már 1 masszázs után is érezheted az áldásos hatást. Ha nagyobb a probléma akkor több idő kell ahogy a leépüléshez is évtizedek kellettek, de mondom majd a teendőket.

De ami mindenképp fontos: Nélküled nem fog javulás és gyógyulás bekövetkezni! Te vagy a kulcs! A masszázs nem csak abban segít, hogy lenyújtja a spasztikus, görcsös izmokat, és kisimítja az idegrendszert, nálam megnyugvást lelhetsz, kiszakadhatsz a mókuskerékből, kaphatsz instrukciókat hosszútávon, hogy fájdalmommentesen élhess, egészségneveléssel segítem a fejlődésedet.

Több energiád lesz a mindennapokban ezáltal javul a teljesítményed mint a munkában, mint a magánéletben is. Összefoglalva, #superman leszel, vagy #wonderwoman!

Masszázs a szupererőért

De mit kell neked ehhez tenned?

Őszintén: gyere el 1 masszázsra! Pont. Ha még nem fáj, akkor azért hogy soha ne is fájjon, ha pedig már fáj és állandósult akkor meg épp azért, hogy megszűnjön és ne állandósuljon. Sajnos a kor előrehaladtával vannak olyan mozgásszervi kopásos „betegségek ” amik nem gyógyíthatók. DE! Itt emelném ki a lényeget, ha lelassítjuk ezeket a folyamatokat preventíven, akkor nem is lesz! Ugye milyen egyszerű? Tényleg az.

Kutatásokkal is alátámasztják, hogy a masszázsnak nem csak a mozgásszervi panaszokra van hatása, de képes csökkenteni a stresszt is. Ha nem érsz rá az egészségre rá fogsz érni a betegségre! Mérlegelje és dönts. Melyik a jobb? Eljárni hetente, pár hetente egy alapos masszázsra megelőzésként vagy lesérülsz 2-3 hónapra kiesel a munkából, a családi/ baráti szép pillanatokból, a napi rutinból, a megszokott sportból.

Újrakezdeni mindig sokkal nehezebb, mint kitartani! Ezt tartsd szem előtt. Hozd meg a döntést ma, hogy ne fájjon holnap! Én segíthetek neked, de ahhoz el kell jönnöd hozzám. Várlak sok szeretettel 11 éves szakmai múlttal.

Szupererő masszázs után

Bejelentkezés online: http://www.nikoluxury.hu/idopontfoglalas

Helyszín: Villányi út 72.

Telefonszám: 06 70 426 4990

#masszazs #masszőr #tanmese #massage #massagetheraphy #masszázsbuda #masszázsvillányi #NikoLuxury #gyógymasszőr

Új hozzászólás

Your email address will not be published. Required fields are marked *

I accept the Privacy Policy